Paks is részt vett a Nemzeti Regattán

Első alkalommal vett részt Paks a Nemzeti Regattán, Magyarország településeinek vitorlás fesztiválján. Paks Város Önkormányzata megmérettette magát a vitorláshajó-versenyen, versenyzett az Atomerőmű Sportegyesület sárkányhajó evezős csapata, és bemutatkozott Paks a városok sétányán…

Tovább

Hamvas István nyugállományba vonul

Nyugdíjba készül – jelentette be Hamvas István, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója ma délután, a paksi atomerőműben újságírók számára tartott rendezvényen, aminek keretében a meghívottak az urán-dioxid fűtőanyag útját járhatták be. Hamvas István 2010 szeptemberétől irányítja az állami tulajdonban lévő atomerőművet…

Tovább

Újdonságokkal is készülnek az idei Nemzetközi Gastroblues Fesztiválra

Huszonhatodik alkalommal rendezik meg július 2. és 8. között Pakson a Nemzetközi Gastroblues Fesztivált. Lesznek ebben az évben is templomi és klubkoncertek, kísérőprogramként zenei kurzus, főzőverseny, országos borbarát találkozó, sőt teljesítménytúra is – hangzott el a programot ismertető sajtótájékoztatón…

Tovább

Átadták a Gyermekeinkért Díjat

Az oktató-nevelő munkát végző pedagógusok és pedagógiai szakszolgálati tevékenységet ellátók elismerésére alapított Gyermekeinkért Díjat 1996 óta adják át, hagyományosan a pedagógus napi városi ünnepségen. Idén Gosztola Erzsébet, a Paksi Deák Ferenc Általános Iskola tanára és Takács Tiborné, a Paks II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tanítója részesült ebben az elismerésben…

Tovább

Újabb gyémánt díjakkal ismerték el Paks városmarketing-tevékenységét

Három városmarketing gyémánt díjat nyert az idei Országos Városmarketing Versenyen Paks. Az ötödik alkalommal megszervezett megméretésen a város három pályázata, amit a legmagasabb szakmai elismeréssel díjaztak, a Paksi Kalauz turisztikai kiadvány, a város két közösségi médiaoldala, és két új imázsfilmje…

Tovább