Testületi tudósítások – 2024.01.26.

9 témában mondta ki a végső döntést Paks képviselő-testülete. Az év első ülésén többek között közterület megszüntetésről és új közterület létesítéséről, köztisztviselői illetményalapról, polgármesteri szabadságolásról és három nevelési intézmény igazgatói pályázatáról határozott a városvezetés. Ezen kívül napirenden szerepelt járóbeteg szakellátást érintő téma is. Az ülés legfontosabb döntéseit foglaljuk össze mai magazinunkban.

Tovább

Az eltűnt városkép nyomában – Eltűnt települések

A sorozat következő részében újabb eltűnt településeket ismerhetünk meg Paks környékéről: Gyűrűs, Faluhely, Magyari és Zádor. Kiderül, hogy a már a törökök által is üres pusztaként jegyzett Gyűrűs középkori temploma hol állhatott. Milyen régóta volt lakott a Duna melletti Faluhely dűlő. Mennyi szőlő termett a török időkben Magyari faluban, honnan kapta a nevét és kik voltak utolsó lakói. Végül a túlparti Zádor falu elnéptelenedéséről is
hallhatunk.

Tovább

Közélet Közelről – 2024.01.19. – Dr. Horváth Péter János

15.918 gigawattóra villamosenergiát termelt tavaly a paksi atomerőmű. Jó üzleti évet zárt, létszám és gazdasági terveit is teljesítette a vállalat. Hogy pontosan milyen volt a 2023-as esztendő a tapasztalatok és a gazdasági mutatók alapján – erről is beszélgetünk dr. Horváth Péter Jánossal, a legnagyobb hazai energiatermelő, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatójával.

Tovább

Az eltűnt városkép nyomában – Imsós

Folytatjuk kalandozásunkat a Paks környékén egykor lakott, de mára eltűnt településrészekkel, helytörténeti sétánk helyszíne a dunai töltésen, az egykori Imsós falu területe. Megtudhatjuk, hogyan nézett ki a táj az 1841-es Duna-meder szabályozás és átmetszés előtt, s milyen szerepe volt Imsósnak korábban a Rákóczi-szabadságharcban. Szóba kerül, milyen rejtélyes földrajzi-geológiai változásokat hozott Paksnak az új medervonal kiképezése.

Tovább