Kerek Erdő meséi – természetes anyagokkal, játékokkal ismerkedhetnek a gyerekek

Waldorf-óvónők vezetésével ismerkedhetnek a három év alatti gyerekek a természetes anyagokkal, játékokkal – gyapjúval, nemezzel, fával, selyemmel – a Csengey Dénes Kulturális Központ kisklubjában november 4-től minden második héten hétfőn. A 9-től 10-ig tartó Kerek Erdő meséi nevű foglalkozásokon a játékok mellett a korosztálynak megfelelő mesékkel, bábjátékokkal várják a gyerekeket…

Tovább

A hétvégén Duna-átúszás (Frissítve!)

Már készülnek a szervezők az idei nagy csobbanásra, ami július 13-án lesz. A helyszíni nevezés 9 és 11 óra között lesz a paksi kompkikötőben, majd a 11 órakor induló komppal viszik át a résztvevőket a túlpartra, ahonnan 11.30-kor rajtolnak. Az úszók a Hirt közbe érkezésük után emléklapot és ajándék pólót vehetnek át. A Duna nem versenyszerű átúszására természetesen csak abban az esetben kerülhet sor, ha megfelelő a Duna vízállása, a víz és a levegő hőmérséklete, valamint az időjárási viszonyok az engedélyező hatóság által kiadott határozatban foglaltaknak megfelelnek. Amennyiben az esemény ezen a napon elmarad, értesítik a lakosságot…

Tovább

Kiállításokat nyitottak meg a jubileumi programsorozatban

Két kiállítást nyitottak meg a Paks várossá avatásának negyvenedik évfordulója alkalmából megszervezett Város hete programsorozatban a Csengey Dénes Kulturális Központban. Az emeleti kiállítóteremben a várostörténeti, 40 év – 40 kép című tárlatot tekinthették meg az érdeklődők, míg a földszinti előtérben a Paks 40 év múlva című alkotópályázat munkáiból nyílt tárlat…

Tovább

Jön a gyermeknapi kavalkád

A gyermekek és családok napjára várják a lakosságot május 25-én 10-től 18 óráig. A rendezvény helyszíne az ASE sporttelep és az ASE sportcsarnok melletti zöldövezeti terület. A gyermeknapi program Paks Város Önkormányzata, a Csengey Dénes Kulturális Központ és az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. közös szervezésében valósul meg…

Tovább

Szabó Péter: Formáljuk együtt Paks jövőbeni maradandó arcát!

Várossá avatásának negyvenedik évfordulóját ünnepli idén Paks. A jubileum alkalmából az elmúlt két évben nagy sikerrel megtartott Város napja programot kibővítették, és Város Hete elnevezéssel szervezett programsorozatot Paks Város Önkormányzata és a Csengey Dénes Kulturális Központ. A Város hete program megnyitó alkalmát Helyi értékek napja elnevezéssel ma (05.15.) tartották a Csengey Dénes Kulturális Központban. Az esten Szabó Péter polgármester mondott köszöntőt…

Tovább

Vers- és prózamondó versenyt hirdet a kulturális központ

Vers- és prózamondó versenyt hirdet a Csengey Dénes Kulturális Központ az 1956-os forradalom és szabadságharc 62. évfordulója alkalmából. A Tuba János vers- és prózamondó verseny ’56 emlékezete – Paks című versenyre az általános iskolák felső tagozatosai, középiskolások és felnőttek jelentkezhetnek október 12-ig. ..

Tovább