Mit nézzünk a hétvégén?
Pénteken és szombaton is moziba várják a filmek szerelmeseit: elsőként 20 órakor a Starbuck című kanadai vígjátékot, majd a Hipnotizőr
TovábbPénteken és szombaton is moziba várják a filmek szerelmeseit: elsőként 20 órakor a Starbuck című kanadai vígjátékot, majd a Hipnotizőr
TovábbKülönleges előadást tervez a hétvégén Hatvani Szabolcs és csapata. A stáb színháztermi koncertshow-műsorairól ismert, de ezúttal egy családias hangulatú „chill out” vagyis ellazulós műsorral
TovábbÉvente átlagosan húsz, fogyatékkal élő, elsősorban értelmi sérült embernek segít elhelyezkedni a nyílt munkaerőpiacon a Kék Madár Alapítvány. Eddig csak
TovábbMájus 18-án egész napos programsorozatra várják a kikapcsolódni vágyókat a szezonnyitó Duna-parti halászléfőző versenyre. A halárusítás már hajnalban megkezdődik a
TovábbTavaszi turnéja keretében adott koncertet Pakson Zorán a kulturális központban. A Belgrádban született 70 éves énekes-gitáros a hatvanas évek óta
TovábbHivatásos, önkormányzati és létesítményi tűzoltóságok csaptak össze Kölesden, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szakmai vetélkedőjén. A legfelkészültebb csapatnak Paks Hivatásos
TovábbTavaszi turnéja keretében ad koncertet más nagyobb városok mellett Pakson is Zorán május 14-én 19 órakor a kulturális központban. A
TovábbMájusban is különleges programokkal várja a kultúrakedvelőket a Csengey Dénes Kulturális Központ. Íme néhány ínyencség: tavaszi turnéja keretében ad koncertet
TovábbEgész napos kikapcsolódást kínál minden korosztálynak az erőműves majális az ASE sporttelepén szerdán. Lesz főzőverseny, kézműves-, gyermek-, kulturális- és sportprogramok
Tovább