Négy pályázatot írt ki a humánpolitikai bizottság

Kiírta tavaszi pályázatait Paks Város Önkormányzata képviselő-testületének humánpolitikai bizottsága. Ebből három bejegyzett alapítványoknak, közalapítványoknak, egyesületeknek, társadalmi szervezeteknek szól, a negyedik pedig a fiatal szakképzett pályakezdők Pakson történő letelepedését támogató pályázat. A pályázatok beérkezésének határideje mindegyik pályázat esetében 2022. április 6. 16 óra…

Tovább

Pakson tartott lakossági fórumot Süli János

Kiemelt cél, hogy az atomerőmű megépítésével megvédjék a rezsicsökkentést és növekedjen a munkahelyek száma nemcsak térségi, hanem regionális szinten is – mondta Süli János, a Fidesz-KDNP Tolna megye 3. számú választókerületében induló képviselő-jelöltje Pakson tartott lakossági fórumán…

Tovább

Felújítási munka indul három utcában

Út és járdafelújítás indul márciusban a Kálvária és a Gábor Áron utcákban, valamint a Kápolna utca körforgó és Zsíros köz közötti szakaszán – jelentette be Szabó Péter polgármester ma (03.04.) sajtónyilvános szerződéskötésen. A kivitelező SÉD-GÉP Építőipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. részéről Balassa Zoltán írta alá a megállapodást…

Tovább

Környezetbarát hulladékgyűjtő járműveket állítottak munkába

Véget ért a tesztüzem, így hivatalosan is munkába állítottak három új, alacsony károsanyag-kibocsátású hulladékgyűjtő teherautót, amelyekkel Pakson és környező hat településen dolgoznak. Valamennyi jármű CNG gázüzemű, felépítményük pedig elektromos meghajtású. A kukásautók és a hozzájuk szükséges töltők értéke megközelíti a 650 millió forintot…

Tovább

Átadták az elektromosbusz-járműtelepet

Az épületátadó ünnepséggel lezárult az Elektromosbusz-járműtelep létesítése Pakson elnevezésű projekt. A létesítményt dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, Süli János, a Paks II. projektért felelős tárca nélküli miniszter és Szabó Péter, Paks polgármestere adták át. A fejlesztés a PIP Közép-Duna Menti Térségfejlesztési Nonprofit Kft. által nyújtott támogatásból valósult meg…

Tovább

Együttműködési megállapodást kötött az ITM és a Linde Gáz Magyarország Zrt.

A hidrogéngazdaság térnyerése érdekében írt alá együttműködési megállapodást Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztériumot (ITM) vezető miniszter és Hegedüs Ákos, a Linde Gáz Magyarország Zrt. vezérigazgatója Pakson…

Tovább