Térítésmentesen használhatják az iskolák, óvodák a jégpályát

Fontosnak tartja a gyerekek mozgásra ösztönzését Paks önkormányzata, ebből a megfontolásból döntött úgy, hogy ingyenesen biztosítja a város nevelési-oktatási intézményei számára a műjégpálya használatát a létesítményt üzemeltető cégén, a DC Dunakom Zrt.-n keresztül – tájékoztatott Szántó Zoltán, Paks alpolgármestere…

Tovább

Megtartotta idei első ülését a képviselő-testület

Megtartotta idei első ülését Paks képviselő-testülete. A grémium közel húsz témát tárgyalt, többek között napirenden volt pályázatok benyújtása, településrendezési eszközök módosítása, valamint az önkormányzati cégek holdingosításával összefüggő előterjesztés…

Tovább

Nyitott Paks – Ingyenes idegennyelv-oktatás

Orosz, angol és magyar mint idegen nyelv tematikájú nyelvi képzések indulnak a Belügyminisztérium és az Európai Unió által társfinanszírozott Nyitott Paks elnevezésű projektben – jelentette be Szabó Péter. A képzéseket a közbeszerzési eljárásban nyertes Dover Nyelvi Centrum Oktatási és Szolgáltató Kft. valósítja meg, az erről szóló szerződést Paks polgármestere és Dohár Péter, a cég ügyvezetője ma (01.13.) írták alá…

Tovább

Kitüntetésátadások 2021-ben

A mindenkori paksi képviselő-testület által alapított díjak adományozásáról évente vagy kétévente döntenek a beérkezett javaslatok alapján. A kitüntetések átadásának megszokott rendjét 2021-ben is átírta a koronavírus-járvány, volt, hogy módosult az átadás megszokott időpontja, körülményei, valamint átadtak 2020-ban odaítélt elismeréseket. A kitüntetésátadások pillanataira tekintett vissza a Paksi Hírnök idei első lapszámában…

Tovább