Véradás lesz márciusban Pakson

Véradást tartanak március 20-án és 21-én 9 és 16 óra között a Pakson, a Csengey Dénes Kulturális Központban. A véradók vigyék magukkal személyi igazolványukat, lakcímkártyájukat, TAJ kártyájukat és ha van, értesítőjüket is. További információt a véradásról a www.veradas.hu, a www.ovsz.hu és a www.voroskereszt.hu honlapokon találnak.

Tovább

Kasza Istvánnét köszöntötték 90. születésnapja alkalmából

A kilencvenedik születésnapját ünneplő Kasza Istvánnét köszöntötte Szabó Péter polgármester a város nevében. Irénke néni már fiatalon maga köré gyűjtötte a környékbeli gyerekeket – így aztán nem csoda, hogy pedagógus lett, és tanárok képzésében is részt vett. Irénke nénivel ünnepelték a kerek évfordulót gyermekei, három unokája és két dédunokája…

Tovább

Ekkor lesz az általános iskolai beíratás

A 2018/19-es tanévre vonatkozó általános iskolai beíratás április 12-én és 13-án 8 és 19 óra között lesz. A jogszabály szerint a tankötelessé váló, azaz a 2012. augusztus 31-ig született gyermeket köteles beíratni a szülő a lakóhelye, ennek hiányában a tartózkodási helye szerint illetékes vagy a választott iskola első évfolyamára…

Tovább

Elismerést kapott a Paksi Önkéntes Mentőszervezet parancsnoka

Főigazgatói elismerést vehetett át a katasztrófavédelem munkájának segítése, támogatása érdekében kifejtett kiemelkedő tevékenységéért Molnár József, a Paksi Önkéntes Mentőszervezet parancsnoka, a polgári védelem világnapja alkalmából. A Paksi Energetikai Szakgimnázium és Kollégium tanára a diákok katasztrófavédelmi és veszélyhelyzetek elhárítására való felkészítéséért is kapta az országos elismerést.

Tovább

Hasznos a párbeszéd a rendőrség és a roma önkormányzatok között

Egyedi ügyekbe nem vonhatóak be kívülállók, így a roma nemzetiségi önkormányzatok sem, az áldozattá, esetleg elkövetővé válás érdekében folytatott munkába, bűn és baleset megelőzésbe igen. Ennek szellemében született megállapodás a paksi rendőrség és a roma önkormányzatok között, amelynek éves értékelését tartották.

Tovább

A test és a lélek egészségéért szervezik a pozitív napot

Gyógymasszázs, vitalitásmérés, gyógypedikűr, frizura-tanácsadás, sminkkészítés, önfejlesztő kreatív műhely, előadások, különböző edzések, terápiák és előadások is lesznek az idei Pozitív nap (nemcsak) nőknek elnevezésű rendezvényen, amit március 3-án tartanak a Csengey Dénes Kulturális Központban. A teljes programért kattintson!

Tovább