Mezősi Árpád: látványos fejlődést várnak a hetes körzetben élők
– Az emberek tudják, hogy amikor egyéni képviselő voltam, a körzetem látványosan fejlődött. Ezt várják a hetesben élők is, és
Tovább– Az emberek tudják, hogy amikor egyéni képviselő voltam, a körzetem látványosan fejlődött. Ezt várják a hetesben élők is, és
TovábbTámogatja, hogy a Kék Madár Alapítvány családbarát éttermet hozzon létre Pakson, azzal azonban nem ért egyet, hogy azt a Paksi
TovábbEgy délután alatt sikerült összeszedni a május 8-i időközi választásokon való induláshoz szükséges ajánlásokat, sőt az előírt mennyiség két és
TovábbMezősi Árpádot indítja a hetes körzetben tartandó május 8-i időközi önkormányzati választáson a Magyar Szocialista Párt paksi szervezete, jelentette be
TovábbHabár legalább két busznyi pedagógus Paksról is Budapestre utazik, hogy ott legyen szombaton, a Kossuth téren, a Pedagógusok Sztrájkbizottsága által
TovábbSzerencsésen hazaérkeztek a gyerekek és két kísérőjük Kézdivásárhelyre, miután emlékezetes napokat töltöttek Pakson. Idén ötvenen vendégeskedtek családoknál, s követték szinte
TovábbKözös adománygyűjtést szervez az MSZP Paksi szervezete és a Paksi Úttörők Szövetsége a viski testvértelepülésen élők megsegítésére. Mezősi Árpád, a
TovábbA Bezerédj és a Deák iskola családi táncházában vendégeskedtek azok a kézdivásárhelyi és viski gyerekek, akik hétvégére érkeztek Paksra. A
TovábbA Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) működési tapasztalatairól, a várható változásokról adott tájékoztatást és a pedagógusok kérdéseire válaszolt Péterné Iker Ivett,
TovábbA mellékutcában nem mellékemberek élnek, hanem paksiak, akiknek ugyanolyan életminőséget kell biztosítania az önkormányzatnak, mint a frekventáltabb területeken élőknek –
Tovább