Elkezdődik a feltáró út létesítése

Aláírták az elektromos busz járműtelep feltáró út létesítéséről szóló kivitelezési szerződést, így május elején elindulnak az út burkolatfelújítási és -megerősítési munkái, valamint a megfelelő útcsatlakozás kiépítése. A nettó 96 millió forintos beruházás megvalósítására 140 nap áll a kivitelezéssel megbízott Amalfi Hungária Kft. rendelkezésre…

Tovább

Ezeket a döntéseket hozta egyéni hatáskörben eljárva a polgármester

A város új közbeszerzési szabályzata, intézményi beszámolók és két szakbizottság tavaszi pályázatának eredménye is szerepelt az áprilisi képviselő-testületi határozatok között, az előterjesztésekről egyéni hatáskörben eljárva Szabó Péter polgármester döntött április 21-én. A döntések hátteréről Paks polgármestere és Szántó Zoltán alpolgármester tájékoztattak a TelePaks televízió közéleti műsorában…

Tovább

Aszfaltburkolatot kapott az útszakasz

A Vácika utca megépítésével megnövekvő forgalom miatt felértékelődött az addig kis forgalmú földútként funkcionáló Kishegyi út és Vácika utca közötti útszakasz, ahol immár aszfaltburkolatú úton zajlik a közlekedés. A beruházás közel nettó 16,5 millió forintból valósult meg, amit az önkormányzat biztosított…

Tovább

A kilencven esztendős Frascht Mátyásnét köszöntötték

Frascht Mátyásnét köszöntötték 90. születésnapja alkalmából Paks Város Önkormányzatának nevében. A köszöntés a járványügyi helyzetre tekintettel a sajtó mellőzésével történt, az ünnepelt otthonában vette át Szabó Péter polgármestertől a miniszterelnök üdvözletét tartalmazó emléklapot és a város ajándékcsomagját…

Tovább

Húsvéti polgármesteri köszöntő

– Az ünnepek olyan napok, amelyeken megállhatunk, vissza- és előre is nézhetünk. Kívánom, hogy lássuk meg az elmúlt egy év tükrében emberi életünk sebezhetőségét, és értékeljük mindazt a jót, amit törődésben, odafigyelésben, a ránk bízottak szeretetében adhattunk és kaphattunk. És merjünk élettel teli reménnyel nézni a jövőbe, hogy összefogással, felelősséggel, egymására figyeléssel, lelkünk megújuló erejével képesek leszünk legyőzni a vírust és mindazt, ami most még szemben áll az élettel…

Tovább

A húsvéti ünnep alatt is oltanak a Paksi Gyógyászati Központban

Az aktuális oltási hétről tájékoztatott Szabó Péter polgármester a Paksi Gyógyászati Központban működő oltópont vonatkozásában. Emellett összegezte az eddigieket, valamint felhívta a figyelmet az oltakozással kapcsolatos fontos tudnivalókra, egyebek mellett arra, hogy jelenleg az ütemezett oltások szakaszában vagyunk, tömeges oltást még nem hirdettek…

Tovább

Változik a játszóterek nyitvatartása

Április 1-jével változik a paksi játszóterek nyitvatartása – tájékoztatott Szabó Péter. Paks polgármestere azt mondta, hogy reggel hét órakor nyitják ki a játszótereket, és a jelenleg érvényben lévő járványügyi szabályokhoz igazodva (kijárási korlátozás) 19.30-kor zárják be. Ez addig lesz így, amíg a kijárási korlátozásban nincs enyhítés…

Tovább