Tolna megyén is túlmutatnak a lehetőségek

Tolna megyén kívül Bács-Kiskun, Baranya és Somogy megye is profitálhat a paksi atomerőmű bővítéséből. Ennek megvalósulása érdekében kötöttek együttműködési megállapodást az említett megyék vezetői Süli János miniszterrel. A Tolna Megyei Önkormányzat nevében Fehérvári Tamás, a Közgyűlés elnöke írta alá a dokumentumot Siklóson, olvasható a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal Elnöki Kabinetjének sajtóközleményében…

Tovább

Jótékonysági akciót szervezett a Paks II. Zrt. beteg gyermekek javára

A Paks II. Zrt. dolgozói által felajánlott ajándékokat adta át a Tolna Megyei Balassa János Kórház Gyermekosztályán Süli János, az atomerőmű beruházásért felelős miniszter, Lenkei István, a társaság vezérigazgatója és Mittler István, a cég kommunikációs igazgatója. Az intézményben dr. Németh Csaba főigazgató és Ács Rezső, Szekszárd polgármestere fogadta a vendégeket…

Tovább

Roszatom-vezér: 2019-ben vagy 2020-ban indulhat meg a betonozás

– A Roszatom arra számít, hogy a Paks II. atomerőmű építésének kezdetét jelentő első betonöntés 2019-ben vagy 2020-ban történik meg – közölte Alekszej Lihacsov, az orosz állami atomenergetikai konszern vezérigazgatója a TASZSZ hírügynökséggel kedden (12.11.) az északnyugat-szibériai Jamal-félszigeten lévő Szabettában – tudósít az MTI.

Tovább

Csúcsot döntött az ország villamosenergia-szükséglete

Csúcsot döntött az ország villamosenergia-szükséglete, a történelmi rekordot december 6-án regisztrálta a MAVIR. A Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt. hitelesített adatai alapján a hazai rendszer terhelése elérte a 6843 megawattot. Azt is közölték, hogy a magyar villamosenergia-rendszer problémamentesen biztosítja az ellátást.

Tovább

Lenkei István: Az atomenergia a stabil áramellátást szolgálja

– Nem vetélytársai, hanem éppen ellenkezőleg, jó kiegészítői egymásnak a megújuló források és az olcsón, megbízhatóan, klímabarát módon termelő atomenergia – mondta el Budapesten Lenkei István, a Paks II. Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója. A BME Épületgépészeti és Gépészeti Eljárástechnika Tanszéke, a Magyar, valamint a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara épületgépészeti szakmai szervezetekkel közösen szervezett konferenciáján kiemelt téma volt a geotermikus és atomenergia részesülése az energetikai struktúrában. Lenkei István, valamint Horváth Miklós engedélyezési és felügyeleti igazgató és Kovács Gábor műszaki igazgató előadásain keresztül a résztvevők részletes tájékoztatást kaptak a Paks II. projektről…

Tovább

Magyarországnak nincs hiteltartozása Oroszország felé az atomerőmű bővítése miatt

Magyarország eddig mintegy 78 millió eurót hívott le az Oroszországgal kötött nemzetközi hitel-megállapodásból a két új paksi atomerőművi blokk megépítéséhez. Ezt az összeget a kedvező pénzpiaci helyzetet kihasználva 2018 májusában teljes egészében előtörlesztette, így jelenleg a paksi hitel miatt nem áll fenn tartozás az orosz fél felé – közölte Süli János, a Paksi Atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter Szél Bernadett kérdésére adott írásos válaszában.

Tovább

Süli János: nincs alternatívája az atomerőmű építésnek

– A klímapolitikai célkitűzéseket atomenergia nélkül nem lehet végrehajtani, az atomerőművek folyamatosan képesek előállítani az ipar és a lakosság számára szükséges áramot – mondta Süli János, a paksi atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter kedden (12.05.) Budapesten, a Budapest Energy Summit nemzetközi konferencián.

Tovább

Paks II. korszerű, kiemelkedően biztonságos technológiát fog alkalmazni

Dr. Aszódi Attila, a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkár szekszárdi és budapesti előadásában ismertette a legszigorúbb európai jogszabályoknak is megfelelő új atomerőművi blokkok klímavédelmi célok elérésében betöltött kulcsszerepét…

Tovább

Még idén kereskedelmi üzemben termeli az áramot a Paks II. referenciablokkja Szentpétervár közelében

A tervek szerint az idén decemberben már kereskedelmi üzemben megbízhatóan és biztonságosan termeli az áramot a Leningrádi Atomerőmű 2-es kiépítés 1-es blokkja – adta hírül az MTI. Mint írják, a Szentpétervártól mintegy 70 kilométerre, a Finn-öböl partján lévő, VVER-1200-as technológiával épült új 1-es és 2-es egységek a Paks II. beruházás mintájául szolgálnak.

Tovább