A Kálvária utca átadásával zárult a projekt

Befejeződött a Kálvária utca felújítása is, ezzel lezárult a Paks belterületi utak és járdák felújítása elnevezésű projekt, amely tartalmazta még a Gábor Áron utca, valamint a Kápolna utca körforgó és Zsíros köz közötti szakaszának rekonstrukcióját. A beruházási csomag megvalósítására önkormányzati útfelújítás jogcímen kapott kormányzati támogatást Paks…

Tovább

Ismert operákból csendülnek fel dallamok a komolyzenei esten

Idén Pitti Katalin Liszt Ferenc-díjas operaénekes, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és Berkes János operaénekes, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja érkezik Paksra július 16-án a Komolyzenei koncertestre. Csajkovszkij, Puccini, Erkel operáiból is felcsendülnek dallamok az est során. Sőt, már a felvezető műsor is tartogat meglepetéseket – mondta Bunkóczi András szervező sajtótájékoztatón, amit Szántó Zoltán alpolgármesterrel közösen tartottak…

Tovább

Segítségnyújtás Visknek

Elindultak az önkormányzat adományával Viskre március 2-án Paksról. Mint azt Szabó Péter polgármester február 26-án bejelentette, a polgármesteri és alpolgármesteri keretből mintegy 2,5 millió forintot ajánlottak fel a testvértelepülés megsegítésére. Az ebből vásárolt matracokat, ágyneműket, tartós élelmiszereket, takarókat és két aggregátort tartalmaz a szállítmány…

Tovább

Elvitték az adományokat a szeretetszolgálathoz

– Lenyűgöző ahogy Paks városa megmozdult az Ukrajnából menekülők érdekében – mondta Szántó Zoltán alpolgármester, aki arról tájékoztatott, hogy két mikrobusz és egy platós kisteherautó telt meg Szabó Péter polgármester hétvégén közzétett felhívása nyomán adományokkal hétfőn, a szállítmányt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat dunaföldvári intézményébe vitték. Az adománygyűjtés folytatódik…

Tovább

Térítésmentesen használhatják az iskolák, óvodák a jégpályát

Fontosnak tartja a gyerekek mozgásra ösztönzését Paks önkormányzata, ebből a megfontolásból döntött úgy, hogy ingyenesen biztosítja a város nevelési-oktatási intézményei számára a műjégpálya használatát a létesítményt üzemeltető cégén, a DC Dunakom Zrt.-n keresztül – tájékoztatott Szántó Zoltán, Paks alpolgármestere…

Tovább

Nyitott Paks – tájékoztató pontokat nyitottak

A város hat intézményében nyíltak meg azok a tájékoztató pontok, amelyekben a harmadik országból érkező külföldi állampolgárok kaphatnak információt, például a város tömegközlekedéséről, kulturális programjairól és akár a PIP Nonprofit Kft. Információs Központjáról…

Tovább

„…és mi most itt vagyunk” – Csengey közelről

„…és mi most itt vagyunk” – Csengey közelről címmel várták programsorozatra a lakosságot a Csengey Dénes Kulturális Központba. A programokat Csengey Dénes családja, pályatársai, szakértők és barátok, színművészek és kortárs zenészek közreműködésével valósították meg…

Tovább