Az ASE győzött a Szeged ellen, harmadik helyen végzett a csapat

A X. Morgen Ferdinánd-emléktorna második napján az Atomerőmű SE a harmadik helyért a Szegeddel mérkőzött. Az első napon a Tisza- partiak a Kaposvártól kaptak ki, míg az ASE kiélezett mérkőzésen, hosszabbításban maradt alul a Basket Brnoval szemben. Atomerőmű SE – Naturtex–SZTE-SZEDEÁK 71-65 (12-16, 20-19, 17-16, 22-14)…

Tovább

Aranyak, ezüst, bronz – sok jó helyezés a kajak-kenusoknál

A kajak-kenu síkvízi szakágban augusztus 3. és 7. között rendezték az ICF Felnőtt Gyorsasági és Parakenu Világbajnokságot a kanadai Hamiltonban. Bő két héttel később, az ECA Felnőtt és Parakenu Európa-bajnokságra került sor Münchenben, majd Szegeden augusztus 31-től szeptember 4-ig az ifjúsági és U23-as világbajnokságra. Mind a három versenyen indultak paksi versenyzők. Az eredményekről Bedecs Ferencet, az ASE kajak-kenu szakosztályának vezetőjét kérdeztük…

Tovább

A legjobbak között játszik ősztől az U18

Négycsapatos kosárlabdaselejtező tornát rendeztek szeptember első hétvégéjén az ASE csarnokban. A házigazda paksi csapat mellett a MAFC, a Zsíros Akadémia és az NKA Pécs léptek pályára. A tavasszal az U16-os bajnokságban ezüstérmet nyert csapatra épülő társaság magabiztosan nyerte a tornát: MAFC – ASE 55-92, Zsíros Akadémia Kőbánya – ASE 70-114, ASE – NKA Pécs/B 90-63…

Tovább

Megkezdte a felkészülést az ASE férfi kosárlabdacsapata

Hétfőn délelőtt (08.15.) megkezdte a felkészülést a 2022/2023-as bajnoki szezonra az Atomerőmű SE NB I/A csoportos férfi kosárlabdacsapata. Csirke Ferenc és szakmai stábja tíz játékossal kezdte meg a munkát, a külföldi játékosok a hónap végén csatlakoznak a többiekhez. Eilingsfeld János a válogatott keretével készül az augusztus 24-én, Szombathelyen sorra kerülő litvánok elleni világbajnoki selejtezőre, így ő is később kapcsolódik be a munkába. Az első közös edzés után a csapat egyik új játékosát, a Szolnoki Olajbányásztól Paksra igazoló, nigériai születésű, de magyar állampolgárságú, 22 éves, 205 cm magas Samuel Taiwot kérdeztük eddigi benyomásairól…

Tovább

Kosárlabda – teljes a csapat

Az Atomerőmű SE NB I/A csoportos férfi kosárlabdacsapata hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződést kötöttek Devonte Greennel. A 25 éves, 191 cm magas, 84 kg súlyú, kettes/hármas poszton bevethető játékos az előző idényben a görög első osztályban szereplő Larisa csapatában játszott. Az Atomerőmű SE férfi kosárlabdacsapata augusztus 15-én kezdi meg a munkát Csirke Ferenc vezetőedző, Szentendrei Áron másodedző és Gyebrovszki Ádám erőnléti edző vezérletével. Az idegenlégiósok augusztus végén csatlakoznak a csapathoz…

Tovább